
Mi az a programozás? A programozás fogalma
Gyakran hivatkoznak a programozókra, de tudjuk-e egyáltalán, hogy mi is az a programozás? A legtöbb ember tisztában van vele, hogy valamilyen köze van az informatikához, illetve azt is, hogy rengeteg pénzt lehet vele keresni, de nem tudja pontosan hova tenni ezt a szakmát.
Mi az a programozás?
Ebben a bekezdésben kicsit pongyolábban fogunk fogalmazni, mint abban, amelyikben a fogalmát részletezzük, de itt elsősorban a könnyebb érthetőség a cél.
A programozás során valamilyen programot készítünk, melyet később futtathatunk valamilyen eszközön, legyen szó akár számítógépről, telefonról, TV-ről vagy egyéb elektronikai eszközről. Programozásnak az előbb említett eszközökön futó programok elkészítésének folyamatát nevezzük. Minden program és szoftver a háttérben kódként jelenik meg, mely egy nem programozással foglalkozó személy számára nem nagyon értelmezhető. Ezt a kódot, azaz a program felépítését forráskódnak nevezzük. Szokás a programozást kódolásnak is nevezni.
Programozás fogalma
Ebben a fejezetben a programozás fogalmát már sokkal pontosabban, szakszerűbben határozzuk meg.
A programozás definícióját így határozhatjuk meg: ,,A programozás egy vagy több algoritmus megvalósítását jelenti egy bizonyos programozási nyelven.”.
A fenti fogalomban található pár nem feltétlen ismerős szó, tisztázzuk őket is.
Algoritmus
Algoritmusnak nevezzük egy folyamat (megoldandó feladat) pontos és részletes leírását. Az algoritmus egy leírás a programozó számára, melyből megtudja valósítani az egyes feladatokat. Az algoritmus átfordítása programkóddá a programozási feladat könnyebbik része, egy algoritmus megtervezése sokkal nehezebb, hiszen ott aktívan gondolkodni kell, hogy hogyan érdemes a feladatot megvalósítani.
Programozási nyelv
A programozási nyelv egy olyan utasításkészlet, amely segítségével közölhetjük a számítógéppel, hogy hogyan cselekedjen. A legtöbb programozási nyelv úgy lett megalkotva, hogy az ember számára könnyen értelmezhető legyen, így angol szavakat tartalmaznak, melyek felhasználásával komplex programok alkotására lehetünk képesek.
Több programozási nyelv is elérhető a piacon, melyeknek az utasításkészletük, a nyelvük, a felépítésük, szintaktikájuk eltérő, ebből kifolyólag egy programozó általában egy-két nyelvre specializálódik, hiszen egy-egy nyelv annyira mély tudást igényel, hogy irreális lenne elvárni egy programozótól, hogy mindet ismerje.
Végszó
Most megtudtad, hogy mi az a programozás, ha esetleg te is szeretnél programozóvá válni, akkor az alábbi cikkből megtudhatod, hogy mi kell hozzá.
>> Mi kell ahhoz, hogy programozó legyek? Hogyan legyek programozó? <<